Az erdélyi magyar néptánc szolgálatában



A Pro Folk Dance Egyesület a Maros Művészegyüttes 2018 augusztusában alakult háttéregyesülete. E kulturális egyesület megalakításának ötletét az abbéli hosszú távú igény hívta életre, hogy a Maros Művészegyüttes teljes tevékenységi körét szakmailag támogassa, úgy különböző rendezvények megszervezéséhez való hozzájárulása, mint hazai és nemzetközi pályázatok lebonyolítása által, így segítve az intézményt minél jobb eredmények elérésében.

Az Egyesület céljai mindebből adódóan közösek a Maros Művészegyüttes hivatásával és az általa követendőnek meghatározott feladatokkal. Szeretnénk hozzájárulni a népi kultúra, a folklór és hagyományőrzés minden korcsoport körében való népszerűsítéséhez különböző rendezvények, előadások, műsorok megvalósítása révén. Prioritásként kezeljük továbbá az új táncos- és zenészgenerációk nevelését, pályán való terelgetését, ezért igyekszünk támogatni a fiatal tehetségeket nem csupán a néptánc, a népi hangszerek tanítása, a népzenei repertoár megismertetése által, hanem hagyományápoló és közösségformáló programok, események megszervezése által is, amelyeken a gyermekek, ifjak bemutatkozhatnak.

A Pro Folk Dance Egyesület nagyszabású hazai és külföldi fesztiválok lebonyolításával, népi tematikájú táborok, workshopok, rendezvények megszervezésével, valamint technikai, logisztikai eszköztárával támogatja a Maros Művészegyüttes munkáját.

Az Egyesület sikeres működése természetesen a virágzó partnerségek, együttműködések függvénye is, ezért hosszú távú céljaink közé tartozik meglévő kapcsolataink ápolása és bővítése,  valamint akár egy határokon átívelő szakmai hálózat létrehozása, mely révén még szélesebb körben tevékenykedhetünk az autentikus folklór terjesztéséért.

Barabási Attila Csaba
Pro Folk Dance Egyesület elnöke


XIV. Gyöngykoszorúk Gyöngye Néptánctalálkozó

XIV. Gyöngykoszorúk Gyöngye Néptánctalálkozó és a Szabó György Pál dijátadó
Kicsit másként…


A Maros Művészegyüttes, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Pro Folk Dance Egyesület 2020-ban tizennegyedik alkalommal szervezte meg a Gyöngykoszorúk Gyöngye évzáró néptánctalálkozót. A járványügyi intézkedéseket betartva minden meghívott néptáncegyüttest egy pár táncos képviselt.


A következő néptáncegyüttesek táncospárjait láthatták az online közvetítésen:
• Kikerics Néptáncegyüttes
• Vackorvirág Néptáncegyüttes
• Kökényes Néptáncegyüttes
• Boróka Néptáncegyüttes
• Borsika Néptáncegyüttes
• Pitypang Néptáncegyüttes
• Csillagfény Néptáncegyüttes
• Búzakoszorú Néptáncegyüttes
• Bíborka Néptáncegyüttes
• Szivárvány Néptáncegyüttes
• Gyöngyvirág Néptáncegyüttes
• Apró Bekecs Néptáncegyüttes
• Kis Bekecs Néptáncegyüttes
• Magyarói Néptáncegyüttes
• Hajdina Néptáncegyüttes
• Csipkebogyó Néptáncegyüttes
• Bokréta Néptáncegyüttes
• Napsugár Néptáncegyüttes
• Piros Koszorú Néptáncegyüttes


A marosvásárhelyi Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megalapította a SZABÓ GYÖRGY PÁL díjat, mellyel azokat a közösségeket, szervezeteket, személyeket jutalmazza, akik településükön elindították és működtetik az EMKE és a Szabó házaspár által megálmodott Gyöngykoszorú mozgalmat. A díjat minden évben egyszer, a Gyöngykoszorúk Gyöngye Néptánctalálkozón adják át ünnepélyes keretek közt.

A díjátadón fellépet a Maros Művészegyüttes utánpótlás zenekara, az Öves együttes Czerán Csaba vezetésével és a Maros Művészegyüttes. A táncaikból összeállított filmet, illetve a Szabó György Pál díjátadó ünnepséget 2020. december 19-én szombaton 19 órától online közvetítették a Maros Művészegyüttes, valamint a marosvásárhelyi Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület közösségi oldalán.



vissza