Az erdélyi magyar néptánc szolgálatában



A Pro Folk Dance Egyesület a Maros Művészegyüttes 2018 augusztusában alakult háttéregyesülete. E kulturális egyesület megalakításának ötletét az abbéli hosszú távú igény hívta életre, hogy a Maros Művészegyüttes teljes tevékenységi körét szakmailag támogassa, úgy különböző rendezvények megszervezéséhez való hozzájárulása, mint hazai és nemzetközi pályázatok lebonyolítása által, így segítve az intézményt minél jobb eredmények elérésében.

Az Egyesület céljai mindebből adódóan közösek a Maros Művészegyüttes hivatásával és az általa követendőnek meghatározott feladatokkal. Szeretnénk hozzájárulni a népi kultúra, a folklór és hagyományőrzés minden korcsoport körében való népszerűsítéséhez különböző rendezvények, előadások, műsorok megvalósítása révén. Prioritásként kezeljük továbbá az új táncos- és zenészgenerációk nevelését, pályán való terelgetését, ezért igyekszünk támogatni a fiatal tehetségeket nem csupán a néptánc, a népi hangszerek tanítása, a népzenei repertoár megismertetése által, hanem hagyományápoló és közösségformáló programok, események megszervezése által is, amelyeken a gyermekek, ifjak bemutatkozhatnak.

A Pro Folk Dance Egyesület nagyszabású hazai és külföldi fesztiválok lebonyolításával, népi tematikájú táborok, workshopok, rendezvények megszervezésével, valamint technikai, logisztikai eszköztárával támogatja a Maros Művészegyüttes munkáját.

Az Egyesület sikeres működése természetesen a virágzó partnerségek, együttműködések függvénye is, ezért hosszú távú céljaink közé tartozik meglévő kapcsolataink ápolása és bővítése,  valamint akár egy határokon átívelő szakmai hálózat létrehozása, mely révén még szélesebb körben tevékenykedhetünk az autentikus folklór terjesztéséért.

Barabási Attila Csaba
Pro Folk Dance Egyesület elnöke


Gyereknap a Várban

Hegyen-völgyön muzsika- A Maros Művészegyüttes zenekarának gyereknapi koncertje

Június 1-én, délután 17 órától, a marosvásárhelyi vár nagyszínpadán, a magyar nyelvterület különböző tájegységeire kalauzoljuk a hallgatóságot, bemutatva az illető vidék jellegzetes hangszereit, muzsikáját, dalait. Műsorunkban többek között Gyimes, Bukovina, Székelyföld, Mezőség jellegzetes zenéjét és dalait ismerhetik meg. Énekel: Kásler Magda; muzsikál a Maros Művészegyüttes zenekara: Moldován Horváth István, Ficzus László, Kisfaludi János, Gyárfás Róbert és Bakos Barna.

 

A Boróka Néptáncegyüttes Születésnapi Gálaműsora

Június 1-én, délután 18 órától, a marosvásárhelyi vár nagyszínpadán, a 8 éves a Boróka Néptáncegyüttes – ezt az alkalmat néptánccal, jókedvvel és új koreográfiákkal ünnepli a három korcsoport. Gyereknapon az új viseletek is jobban mutatnak, a szoknyák jobban pörögnek és a bokréták is szebben virítanak majd. Ha büszkeségtől ragyogó, boldog gyermekarcok látványával szeretnéd csordultig tölteni a szíved, gyere és ünnepelj velünk!

 

Szép Palkó

Június 1-én, este 19 órától a marosvásárhelyi vár nagyszínpadán, a Maros Művészegyüttes bemutatja a Szép Palkó mesés-táncos előadást.
Az erdélyi gyerek és felnőtt közönség által ismert népmesét Benedek Elek meséskönyvében olvashatjuk, ő már 1901-ben megjelentette összeállításában.
Erdélyi gyűjtők meséskönyveiben is rátalálhatunk, hisz eléggé közismert és kedvelt, örökzöld mese.
A történet egy szegény legény, Palkó életútjáról szól, aki érvényesülését keresi a nagyvilágban. Elindul isten hírével, s útjában óriásokkal találkozik, kikkel egyszerű neveltetése ellenére tisztelettudóan beszél. Ennek eredményeképpen szövetségesre talál az öreg óriás személyében, aki elviszi a királyi palotába.
A király udvarában ugyancsak jó viselkedése miatt belső inas lesz , így megismerik a király lányai is. Legfőképp a kicsi királykisasszonynak tetszik meg a szép fiatalember, s úgy megszeretik egymást, hogy ez a királynak is szemet szúr. Meg akarja leckéztetni a király Szép Palkót, ezért különböző próbatételeket talál ki neki, biztos lévén, hogy a fiú nem tudja ezeket teljesíteni.
A királykisasszony segítségével Palkó kapcsolatba lép az ördögökkel, akik a király parancsát teljesítik a Palkó nevében, viszont a harmadik próbán magával a királyi családdal kell szembeszálljon.
A királykisasszony furfangja és Palkó ügyessége kiegészíti egymást és minden nehézség ellenére túljárnak az öreg király és királyné eszén.
Persze nem büntetés nélkül, hisz a királyné átka miatt elfelejtik egymást. Ez az átok addig tart, amíg a király és királyné meghal, akkor a szerelmespár egymásra talál és átveszik az uralmat az országban egy hetedhét országra szóló hatalmas lakodalom, mulatság kíséretében.
Mint a legtöbb mesében itt is a jó győzedelmeskedik.
A Maros Művészegyüttes előadásában a történetet táncban mesélik el a szereplők, a főszereplőknek viszont prózai szerepük is van. Az előadás dramaturgiailag követi a történetet, minden szereplő megjelenik kisebb vagy nagyobb jelenetekben.
A zene tökéletesen kiegészíti a tartalmat és a mozgásanyagot, így válik egységes egésszé a produkció. A hangszeres zenét az együttes zenekara adja elő, a felhasznált népdalokat a szereplők.
Az érdekes és látványos jelmezek valamint a díszlet hozzájárul a nézők vizuális élményének fokozásához.

Rendező-koreográfus : Varga János
Zene : Kelemen László
Díszlet és jelmez : Szélyes Andrea – Natália , Bíró Vilhelm
Zenekarvezető : Moldován - Horváth István
Tánckarvezetők : Farkas Sándor - Csaba, Kásler Magda
Művészeti Igazgató : Barabási Attila



vissza