Az erdélyi magyar néptánc szolgálatában



A Pro Folk Dance Egyesület a Maros Művészegyüttes 2018 augusztusában alakult háttéregyesülete. E kulturális egyesület megalakításának ötletét az abbéli hosszú távú igény hívta életre, hogy a Maros Művészegyüttes teljes tevékenységi körét szakmailag támogassa, úgy különböző rendezvények megszervezéséhez való hozzájárulása, mint hazai és nemzetközi pályázatok lebonyolítása által, így segítve az intézményt minél jobb eredmények elérésében.

Az Egyesület céljai mindebből adódóan közösek a Maros Művészegyüttes hivatásával és az általa követendőnek meghatározott feladatokkal. Szeretnénk hozzájárulni a népi kultúra, a folklór és hagyományőrzés minden korcsoport körében való népszerűsítéséhez különböző rendezvények, előadások, műsorok megvalósítása révén. Prioritásként kezeljük továbbá az új táncos- és zenészgenerációk nevelését, pályán való terelgetését, ezért igyekszünk támogatni a fiatal tehetségeket nem csupán a néptánc, a népi hangszerek tanítása, a népzenei repertoár megismertetése által, hanem hagyományápoló és közösségformáló programok, események megszervezése által is, amelyeken a gyermekek, ifjak bemutatkozhatnak.

A Pro Folk Dance Egyesület nagyszabású hazai és külföldi fesztiválok lebonyolításával, népi tematikájú táborok, workshopok, rendezvények megszervezésével, valamint technikai, logisztikai eszköztárával támogatja a Maros Művészegyüttes munkáját.

Az Egyesület sikeres működése természetesen a virágzó partnerségek, együttműködések függvénye is, ezért hosszú távú céljaink közé tartozik meglévő kapcsolataink ápolása és bővítése,  valamint akár egy határokon átívelő szakmai hálózat létrehozása, mely révén még szélesebb körben tevékenykedhetünk az autentikus folklór terjesztéséért.

Barabási Attila Csaba
Pro Folk Dance Egyesület elnöke


SAJTÓ

„De itt vagyunk, de megvagyunk…” - Népújság

Székely ruhák, mezőségi, vajdaszentiványi, kalotaszegi viseletek varázsolták örvénylő virágtengerré szombaton délben a marosvásárhelyi vár nagyszínpada előtti teret. 

Mintegy 500 gyermek és fiatal járta itt az I. Kárpát-medencei Csoóri Sándor népművészeti fesztivál résztvevőinek közös körtáncát, amellyel a Csoóri Sándor Alap támogatásában részesült együttesek mondtak egyszerre köszönetet a térség harminc településén Csíkszeredától Körmendig, Budapesttől a vajdasági Szabadkáig és Palicsig. Erdélyben hat helyszínen tartották meg az összetartozás és hála fesztiválját.

Amint arról előzetesen június 9-i lapszámunkban is hírt

bővebben...

Az összefogás és a hála táncos ünnepe ü Népújság

I. Kárpát-medencei Csoóri Sándor népművészeti fesztivál

 

A Kárpát-medence több mint 30 településén közel húszezren táncolnak egy időben június 11-én, szombaton az első alkalommal megrendezésre kerülő, Csoóri Sándor nevével fémjelzett, nagyszabású népművészeti fesztiválon. Marosvásárhely a fesztivál hat erdélyi helyszínének egyike, az itteni rendezvény szervezője a Maros Művészegyüttes és háttérintézménye, a Pro Folk Dance Egyesület. A rendkívüli jelentőségű eseményt szerda délelőtti sajtótájékoztatójukon harangozták be az illetékesek. 

Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója elmondta, hogy a világjárvá

bővebben...

Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál - Maszol.ro

Erdélyben hat fő helyszínen tartják meg az első Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált

 

Először szervezik meg a Kárpát-medence harminc helyszínén – köztük Marosvásárhelyen is – egy időben a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált június 11-én, szombaton. Marosvásárhelyen a vár ad otthont a rendezvénynek, rossz idő pedig esetén a Maros Művészegyüttes előadótermében tartják meg – ismertették a szervezők szerdai sajtótájékoztatójukon.

Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója elmondta, az együttes idén 22 rendezvényt szervez a várban, ezek közé tartozik ez a fesztivál is.

„A Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált Maros megyében a Maros Művészegy&uum

bővebben...

Értékeink, népi hagyományaink seregszemléje - Népújság

3. Folkfórum a sokszínűség jegyében

 

Három napon át néptáncosok, adatközlők, muzsikusok és hagyományőrző mesteremberek lakták be a marosvásárhelyi vár udvarát és a bástyákat. A Maros Művészegyüttes, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Pro Folk Dance Egyesület harmadik alkalommal szervezte meg a hét végén a Folkfórum fesztivált, ahol a Maros megyei kultúrával, a hagyományok sokszínűségével ismerkedhettek meg a látogatók. A Maros megyei hagyományőrzők fesztiválján több száz fellépő, gyermek és felnőtt néptáncosok mutatták be az egyes tájegységek jellegzetes táncait, népviseleteit, emellett pedig a gyerekek betekintést nyerhettek a régi, már-már

bővebben...

Újra lesz Folkfórum fesztivál Marosvásárhelyen - Maszol.ro

Harmadszor tartják meg május utolsó hétvégéjén a Folkfórum fesztivált a marosvásárhelyi várban a Maros Művészegyüttes, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a Pro FolkDance Egyesület szervezésében, ugyanakkor partner a Parapács Egyesület, valamint a Vásárhelyi Forgatag is.

A háromnapos rendezvényt május 27. és 29. között tartják. A fesztivál szervezői gazdag programkínálattal várják az érdeklődőket. Az eseménysorozat már pénteken elkezdődik, viszont a hivatalos megnyitót másnap, a Marosvásárhelyi Vár nagyszínpadán tartják meg. A rendezvénysorozat pénteken a Parapács Egyesület kézműves vásárával

bővebben...

Másik világ - Népújság

Táncos, zenés beszélgetés a csángó magyarokról

 

A marosvásárhelyi Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Pro Folk Dance Egyesület és a Maros Művészegyüttes közös szervezésében a gyimesi, moldvai és barcasági csángó magyarok életét, hagyományait, szokásait ismerhették meg a jelenlévők február 23-án a Maros Művészegyüttes székházában. 

Az esemény a Marx József Fotóklub Csángó világ című kiállításával kezdődött, majd Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója és az előadás szerkesztője köszöntötte a jelenlévőket. Az intézményvezető beszélt a marosvásárhelyi Erdélyi Magyar Közművelődési

bővebben...

Táncból, dalból font boldogság - Népújság

Búzásbesenyőé és Gyulakutáé a Szabó György Pál-díj

Az erdélyi tájegységek – főként Maros megye – és egy távolabbi vidék táncait fonták egymásba a XV. Gyöngykoszorúk Gyöngye találkozón színpadra lépő gyermekek és fiatalok. A Maros Művészegyüttes kövesdombi termében szombat délután 11 néptáncegyüttes mutatta be színpompás műsorát.

A művészegyüttes, a Pro Folk Egyesület és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület közös évzáró rendezvénye tisztelgés a Gyöngykoszorú néptáncmozgalmat elindító Szabó György Pál és felesége, Szabó Éva emléke előtt. A másfél évtized alatt hagyományossá

bővebben...

Kincsek táncban, bőrben, fában - Népújság

Folkfórumban pörgött a marosvásárhelyi vár

 

A magyar és román néptáncvilág megannyi színe, a szász táncok könnyed eleganciája és a cigány táncok tüze találkozott tökéletes egységben a hét végén a marosvásárhelyi vár udvarán.

A Maros Művészegyüttes és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány által szervezett második Folkfórumon a Maros megyei hagyományőrzők fesztiválján közel ezer fellépő – gyermek és felnőtt néptáncosok, énekesek és adatközlők sokasága – mutatta meg a birtokában levő tudást, közben (ma már sok esetben) eltűnőben levő mesterségek művelői is betekintést nyújtottak megélhetési forrást

bővebben...

Közös kincsünk - Népújság

Dalvándorlás furulyákra, énekesekre, táncosokra és zenekarra

„A kelet-európai népzene jelenlegi helyzete a következőkben foglalható össze: az egyes népek népzenéi között való szakadatlan kölcsönhatás eredményeképpen a dallamoknak és dallamtípusoknak óriási méretű gazdagsága támadt.” Bartók Béla megállapítása különösen igaz Erdélyre: a sok évszázados együttélés egy olyan hatalmas gazdagságot hozott létre a hagyományos népi kultúrában, amelynek „használata”, jelenkori közös kiaknázása és felmutatása mindannyiunkat gazdagít lélekben, nemzetiségtől függetlenül. Az előadás egy lépés kíván lenni abban a hosszú menetelésben,

bővebben...

Vallomás - Népújság

A nők tiszteletére

Március 8-ára, a nők nemzetközi napjának tiszteletére a Maros Művészegyüttes rendhagyó műsorral készült. A nagyérdemű közönség női tagjait az együttes férfitánckara egy-egy szál virággal köszöntötte. E fergeteges előadás különlegessége, hogy a színpadon kizárólag férfiak léptek fel, ünnepibbé téve a hangulatot. 

Az előadás Bogdán Zsolt színművész szavalatával kezdődött. Előadásában Márai Sándor A nőkről általában, Dsida Jenő Arany és kék szavakkal, Vallomás című versei és József Attila Ódájából részlet hangzott el. A Fölszállott a páva tehetségkutató döntős versenyzője, Szász Csanád László gyergyói

bővebben...

Közös kincsünk ünnepén - Népújság

Kovács Szabolcs néptáncos kapta az Enyedi Zsolt-díjat

Az élő kultúrával való találkozás vágya hozta péntek délután a Kultúrpalotába a különböző korosztályú marosvásárhelyieket. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete több helyi és megyei partnerintézménnyel együttműködve állított színpadra színes, pörgős, lélekszólongató műsort Kölcsey Himnuszának 198. születésnapján. 

A Maros megyei EMKE magyar kultúra napi rendezvényén – amit a Maros Megyei Múzeummal, a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniával, a Maros Művészegyüttessel, a Marx József Fotóklubbal, a Maros megyei és a marosvásárhelyi RMDSZ-szel, valamint az RMDSZ

bővebben...

Gyöngykoszorúk Gyöngye - Népújság

Adventben népzenekoncert és díjátadó gála

A Maros Művészegyüttes a Maros megyei EMKE és a Pro Folk Dance Egyesület együttműködésével szombaton XIII. alkalommal szervezte meg a Gyöngykoszorúk Gyöngye évzáró néptánctalálkozót. A művészegyüttes színpadán több mint 700 néptáncos és népzenész lépett színpadra, akik lelkes hagyományőző munkájukkal a népzenét, a népdalt és a néptáncot népszerűsítik, s teszik ezt a műfajt az erdélyi magyarság élő kincsévé. A találkozót követő adventi gálaesten átadták a Szabó György Pál-díjakat.

Több mint 700-an léptek színpadra

A népviseletbe öltözött gyermekek, fiatalok százán

bővebben...

Népkörösök a Folkfórumon - hetnap.rs

Első alkalommal szerveztek Marosvásárhelyen olyan interetnikai néptáncfesztivált, ahol a román és magyar néphagyományok mellett a szász és cigány táncokat, szokásokat is bemutatják.

A Folkfórum Maros Megyei Hagyományőrző Fesztivált május 17–19. között tartották meg a várban és a várfalakon kívül, a Vársétányon. A Maros Művészegyüttes és a budapesti Hagyományok Háza olyan nagyszabású eseményt hozott létre, amelyre még nem volt példa Erdélyben. A Népkör MMK táncegyüttese ennek az eseménynek a részese lehetett a Csoóri Sándor Programnak köszönhetően. Május 17-én a Maros Művészegyüttes és a Róna táncegyüttes közös táncházzal alapozta meg a találkozásukat.&n

bővebben...

Két napig áll a bál a marosvásárhelyi várban - Székelyhon

Hagyományos mesterségek bemutatói, kiállítások, előadások, na meg persze a néptánc és a népzene az elmaradhatatlan kelléke az először megszervezett Folklorum Fesztiválnak. A marosvásárhelyi várban lebonyolított kétnapos interetnikai fesztivál azért kuriózum, mert szervezői arra vállalkoztak, hogy a magyar és román néphagyományok mellett a szász és cigány táncokat, szokásokat is bemutassák.

A programokban és vendégekben bővelkedő fesztivál szombaton délelőtt kezdődött, a kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló programokkal egészen vasárnap estig várják a nagyérdeműt a marosvásárhelyi várban. Két színpadon is zenét és néptáncot láthatnak-hallhatnak a résztvevők, akiknek természetesen

bővebben...

Folkfórum - Népújság

Május 18-19-én kerül megrendezésre a marosvásárhelyi várban a Folkfórum nevű első interetnikai hagyományőrző fesztivál.

A hivatalos megnyitót 18-án, szombaton délelőtt 10 órakor tartják, 10.30-kor Válaszúti hegy aljában címmel nyílik kiállítás a Kallós Zoltán néprajzi gyűjtemény anyagából a Mészárosok bástyájában. 11.30 órakor népviseleti kiállítás nyílik, 12 órakor a Virtuális Hagyományok Háza című programpont következik. 17 órakor megnyílik a Marx József Fotóklub Interetnográfia című kiállítása. Szombaton és vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a hagyományos mesterségek bemutatása (mindkét nap: 10 órakor Ikonok – A marosvásárhe

bővebben...

Interetnikai fesztivál a várban - Népújság

Először szerveznek Marosvásárhelyen interetnikai fesztivált. A hagyományteremtő célú rendezvény részleteibe Török István, a Hagyományok Háza hálózat erdélyi vezetője avatja be az érdeklődőket.

– Folkfórum néven május 18–19-én Marosvásárhelyen interetnikai fesztivált szervezünk. A rendezvény megálmodóit, Barabási Attilát, a Maros Művészegyüttes igazgatóját, Kelemen Lászlót, a Hagyományok Háza főigazgatóját és jómagamat a jeles napok kezdeményezésében a bartóki életmű, a Maros megyében még élő közös hagyományok őrzése motiválta. 

Valóban, a Maros-, a Nyárád- és a Küküllőmente még elég gazdag hagyományokban, így

bővebben...

Folklórfesztivál a várban - Népújság

A Maros Művészegyüttes életében a 2019-es évad az eddigi legmozgalmasabbnak ígérkezik – legalábbis ezt állítja Barabási Attila-Csaba igazgató, aki felvázolta idei terveiket, amelyek között néhány újdonság is van. Ezekről beszélgettünk a napokban az igazgatóval. 

– A korábbi évadokhoz viszonyítva a Maros Művészegyüttesnek az utóbbi időben sikerült sokszínűbbé tenni műsorát. Nemcsak az autentikus folklórt előtérbe helyező előadásokat mutatott be, hanem táncszínházi, prózai színházi kísérlettel is próbálkozott. Az idén pedig egy nagyszabású, nemzetközi folklórfesztivált szeretnénk szervezni más kulturális intézményekkel, a marosvásárhelyi és

bővebben...