„De itt vagyunk, de megvagyunk…” - Népújság
Székely ruhák, mezőségi, vajdaszentiványi, kalotaszegi viseletek varázsolták örvénylő virágtengerré szombaton délben a marosvásárhelyi vár nagyszínpada előtti teret.
Mintegy 500 gyermek és fiatal járta itt az I. Kárpát-medencei Csoóri Sándor népművészeti fesztivál résztvevőinek közös körtáncát, amellyel a Csoóri Sándor Alap támogatásában részesült együttesek mondtak egyszerre köszönetet a térség harminc településén Csíkszeredától Körmendig, Budapesttől a vajdasági Szabadkáig és Palicsig. Erdélyben hat helyszínen tartották meg az összetartozás és hála fesztiválját.
Amint arról előzetesen június 9-i lapszámunkban is hírt adtunk, a Martin György Néptáncszövetség felkérésére a marosvásárhelyi táncünnepet a Maros Művészegyüttes és háttérintézménye, a Pro Folk Dance Egyesület szervezte meg. A déli istentisztelet előtt a rendezvény szakmai irányítói – Kásler Magda és Farkas Sándor – gyakorolták a jelenlevőkkel a csoportoknak hetekkel korábban videófelvételen elküldött moldvai táncot és a több magyar nyelvterületen élő népdal mezőségi változatát, Csoóri Sándor kedvencét.
Lángőrző tekintetek
A népművészeti fesztivál valamennyi településen istentisztelettel kezdődött, a marosvásárhelyi Vártemplomban Henter György református lelkipásztor hirdette az igét. Az együttlét első perceiben Csoóri Sándor Virágvasárnap című verse töltötte be a boltíves teret, majd a Tégy, Uram, engem áldássá című egyházi ének csendült fel. Ezt követően a lelkész Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt leveléből idézett: „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben. (…) Minden dolgotok szeretetben menjen végbe”. (16, 13-14). Erre a szentírási igerészre, illetve egy somostetői kopjafaavatás még friss emlékére épült az igehirdetés, amelynek alapüzenete az emberi élet őrfalszerepére, a fény, tudás, hagyomány őrzésére, a Reményik-féle láng továbbadására mutatott rá.
– Szeretném, ha ez a templom mindig ilyen színekben pompázna – mondta a lelkipásztor a gyönyörű viseletek mellett az izzó tekintetekre is utalva, majd hozzátette: – Adja a Jóisten, hogy mindig ebben az izzásban, dobogásban őrizzétek a fényt, a kultúrát.
Henter György Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című versének kezdősoraival emelte ki még hangsúlyosabban a lánggyújtás motívumát – a feladatot, amelyet a fiatal táncosok oktatóik nyomdokain haladva maguk is átvehetnek –, majd Csoóri Sándor életének első időszakából idézett fel egy villanásnyit, a Szentírást az újszülött párnája alá helyező nagymama szavait, aki azt kívánta, hogy a kisunokája „könyves ember” legyen. A lelkipásztor arra biztatta a táncos gyülekezet tagjait, hogy lefekvéskor ők is tegyék a fejük alá a Bibliát és a szép „lájbikat”, hiszen ezeknek a tárgyaknak lelkük van.
– Harminc helyen ünnepelnek ma hozzátok hasonló fénnyel. Kívánom, hogy ezek a fények az égig érjenek, hogy lent és fent áthasson mindent az öröm és a békesség – zárta gondolatmenetét a lelkész, majd a Miatyánk és nemzeti imánk következett.
Szebben, tisztábban…
Az egyházi szolgálat után a táncosok a vártemplomtól a nagyszínpadig vonultak, ahol Lengyel Gábor színművész újra előadta a Csoóri-költeményt: „De itt vagyunk, de megvagyunk,/ nézzük, hogy nő a völgyi búza/s a szőlővirág hogy kígyózik/fölrepedt, égő homlokunkra…”
A szavalat után Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója a Csoóri Sándor Alapból 2017-től nyújtott támogatás jelentőségéről szólt, amely néptáncegyüttesek, népzenészek, illetve a népművészet ágazatain belül működő más csoportok megvalósíthatatlannak hitt álmait tette valósággá.
– Azt tapasztalom a különböző rendezvényeken, hogy az együttesek szebben, tisztábban táncolnak, szebb viseletekben, szakszerűbben – hangsúlyozta az intézményvezető, majd hozzátette, hogy a rendszerváltás óta hatalmas változáson ment át a néphagyományok ápolása – a motiváló erejű Gyöngykoszorú néptáncmozgalomnak köszönhetően is –, öt esztendeje pedig még nagyobb az előrelépés. A Csoóri-támogatásból viseleteket csináltattak az együttesek, néptáncoktatókat kértek fel a táncosok tanítására, népzenészeket a próbák és a rendezvények alatti kíséretre, ugyanakkor a színpadi felszerelést is korszerűsíteni tudták – sorolta a fejlődés mérföldköveit a Maros Művészegyüttes igazgatója, majd arra kérte a táncosokat, oktatókat, csoportvezetőket, hogy tisztán, őszintén vigyék tovább az elkezdett munkát, erdélyi magyarként, székelyként, hiszen ez a megmaradás biztosítéka.
Szirmok és bimbó
Az ünnepi beszéd után felcsendültek a közös próbáról már számunkra is ismerős dallamok, és a több száz fiatal a találkozás örömteli, ösztönösen szép gesztusaival köszöntötte egymást, majd többszörös kört formálva járta el a sodró erejű, gyönyörűséges moldvai körtáncot – Fitos Dezső és Kocsis Enikő koreográfiája szerint, ifj Csoóri Sándor autentikus moldvai elemeket is beépítő zenéjére. A Tavasszal a réten sok csikók nyerítnek kezdetű népdal végére virágszirmokként hajoltak össze a táncosok, hogy a középen feltartott pár bimbóként pompázzon. A táncot a közös éneklés követte. Magyarország, az én kedves, szép hazám, hangzott fel a költő kedvenc dala a nagyszínpad előtti téren, miközben a magasból apró esőcseppek hulltak a körből kifelé, a közönség irányába fordulók gyűrűjére.
A népművészeti fesztivál harminc településének közös programja után a Maros megyei néptáncegyüttesek sorra mutatták be gálaműsorukat. A táncok előtt a marosvásárhelyi Fagyöngy citerazenekar muzsikált, majd a megyeszékhelyi Borsika, a körtvélyfáji Bokréta, a maroskeresztúri Tipegők lépett színpadra, ezután a székelykáli néptáncegyüttes, a mezőmadarasi Árvalányhaj néptánccsoport, a magyarói Csurgó, a búzásbesenyői Búzakalász, a mezőbándi Csipkebogyó, a segesvári Kökényes, a gyulakuti Szivárvány, a marosludasi Hajdina, a marosvásárhelyi Csillagfény és Boróka néptáncegyüttesek ajándékozták meg előadásukkal a jelenlevőket. A táncünnepet a Maros Művészegyüttes műsora zárta.
A mezőbándi Csipkebogyó mérai táncokat vitt színpadra. Szabó Éva csoportvezetőtől megtudtuk, hogy az együttes hatvan táncosa számára több rend népviseletet szereztek be a Csoóri-támogatásból, emellett táncoktatásra, valamint Gyöngykoszorú néptánctalálkozókon és tánctáborokban való részvételre is telt az összegből, amiért nagyon hálásak. A három korcsoporttal működő együttes hetente kétszer szokott próbálni, mezőségi, vajdaszentiványi és széki táncokat is tudnak, a kalotaszegit újonnan sajátították el.
Az éppen színpadra készülő borsikásokat a Csoóri Sándor nevével fémjelzett táncünnepre tanult koreográfiáról és az énekről kérdeztük.
– Könnyű, érdekes és örömteli volt – foglalta össze az elmúlt pár hét próbáit Balázs Júlia Lenke, miközben Törzsök Zsuzsánna oktató hozzátette, hogy a felkészülés alatt a megadott videófelvétel mellett adatközlőktől is használtak forrásanyagot.
