Az erdélyi magyar néptánc szolgálatában



A Pro Folk Dance Egyesület a Maros Művészegyüttes 2018 augusztusában alakult háttéregyesülete. E kulturális egyesület megalakításának ötletét az abbéli hosszú távú igény hívta életre, hogy a Maros Művészegyüttes teljes tevékenységi körét szakmailag támogassa, úgy különböző rendezvények megszervezéséhez való hozzájárulása, mint hazai és nemzetközi pályázatok lebonyolítása által, így segítve az intézményt minél jobb eredmények elérésében.

Az Egyesület céljai mindebből adódóan közösek a Maros Művészegyüttes hivatásával és az általa követendőnek meghatározott feladatokkal. Szeretnénk hozzájárulni a népi kultúra, a folklór és hagyományőrzés minden korcsoport körében való népszerűsítéséhez különböző rendezvények, előadások, műsorok megvalósítása révén. Prioritásként kezeljük továbbá az új táncos- és zenészgenerációk nevelését, pályán való terelgetését, ezért igyekszünk támogatni a fiatal tehetségeket nem csupán a néptánc, a népi hangszerek tanítása, a népzenei repertoár megismertetése által, hanem hagyományápoló és közösségformáló programok, események megszervezése által is, amelyeken a gyermekek, ifjak bemutatkozhatnak.

A Pro Folk Dance Egyesület nagyszabású hazai és külföldi fesztiválok lebonyolításával, népi tematikájú táborok, workshopok, rendezvények megszervezésével, valamint technikai, logisztikai eszköztárával támogatja a Maros Művészegyüttes munkáját.

Az Egyesület sikeres működése természetesen a virágzó partnerségek, együttműködések függvénye is, ezért hosszú távú céljaink közé tartozik meglévő kapcsolataink ápolása és bővítése,  valamint akár egy határokon átívelő szakmai hálózat létrehozása, mely révén még szélesebb körben tevékenykedhetünk az autentikus folklór terjesztéséért.

Barabási Attila Csaba
Pro Folk Dance Egyesület elnöke


SAJTÓ

Újra lesz Folkfórum fesztivál Marosvásárhelyen - Maszol.ro

Harmadszor tartják meg május utolsó hétvégéjén a Folkfórum fesztivált a marosvásárhelyi várban a Maros Művészegyüttes, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a Pro FolkDance Egyesület szervezésében, ugyanakkor partner a Parapács Egyesület, valamint a Vásárhelyi Forgatag is.

A háromnapos rendezvényt május 27. és 29. között tartják. A fesztivál szervezői gazdag programkínálattal várják az érdeklődőket. Az eseménysorozat már pénteken elkezdődik, viszont a hivatalos megnyitót másnap, a Marosvásárhelyi Vár nagyszínpadán tartják meg. A rendezvénysorozat pénteken a Parapács Egyesület kézműves vásárával indul, emellett a fesztivál résztvevői megtekinthetik a 45 éves a Táncház című kiállítást, de lesz igazi táncház is, ahova minden táncolni szerető érdeklődőt várnak.

A szombaton 11 órától tartandó hivatalos megnyitó után a Maros megyei ifjúsági néptáncegyüttesek fellépése következik szintén a vár nagyszínpadán. A nap folyamán több előadást is megtekinthetnek kicsik és a nagyok egyaránt. Lesz többek között vásári bábelőadás, ugyanakkor Székely Melinda néprajz témában tart ismeretterjesztő előadást, őt követi Barabási Attila-Csaba Gyöngykoszorú mozgalom című előadásával. Székely Melindának köszönhetően a néptánc iránt érdeklődők betekintést nyerhetnek a romániai magyar táncművészeti felsőoktatási rendszer kialakulásába is.

Az előadások mellett több néptánccal kapcsolatos fotókiállítással, kézműves foglalkozásokkal készülnek a szervezők, ugyanakkor lesz mesteremberek bemutatója, valamint néptáncoktatás és táncház.

Vasárnap az ifjúsági néptáncegyüttesek előadásaival indul a nap, majd délután a Maros Művészegyüttes román tagozatának előadása, a magyar tagozat Mátyás király című gyerekelőadása, valamint a Tokos zenekar koncertje következik. A szervezők vasárnap is várják az érdeklődőket kiállításokra, gyerekfoglalkozásokra, mesteremberek bemutatójára, kézműves vásárra, néptánc- és népdaloktatásra, élőszavas mesemondásra, cigány mesék és történetek olvasására. A fesztivál a Sopron Néptáncegyüttes előadásával, valamint a Maros Művészegyüttes közös gálaműsorával zárul.

vissza